Skip to main content

Bitó Andi hatalmas családban, több, mint 100 unokatestvér és 5 testvér egyikeként született Budapesten. Fiatal korában még mit sem sejtve vendéglátós tehetségéről, belekezdett egy virágkötő tanfolyamba, amit ma a GNOCCO Residence Étterem üzletvezetője és mozgatórugójaként nem gyakran kamatoztat. Cserébe azonban legrégebbi és ezzel legrutinosabb GNOCCO munkavállalóként nem jöhet vele szembe olyan probléma, amire ne tudná a megoldást.

 

Ahogy az már említésre került, Andi véletlenül csöppent a vendéglátás világába. Karriere szerényen, egy tej-kenyér üzlet eladójaként kezdődött. Na de Bitó Andit soha nem kellett félteni! Ha probléma adódott az életében, azt rendszerint megoldotta, így döntött másodállás elvállalása mellett is, ami mint utólag tudjuk, szuper lehetőségek sorozatához vezetett. Kisugárzására először egy kedves házaspár lett figyelmes, akiknek köszönhetően az Operett Színház büféjétől egyenesen egy irodaház vendéglátó egységéhez vetetett az útja. Ennek az üzemeltetését vette át Reisz Attila, aki Andit jó munkaerő lévén természetesen tovább alkalmazta.

 

Andi pár év múlva anyai örömök elé nézett, ami bár rengeteg örömöt adott számára, sok-sok nehézséggel is szembe kellett néznie.  A babavárás alatt kialakult egy súlyos betegsége, újra tanult járni, ami után a munka adta meg számára azt érzést, hogy újra teljesértékű életet élhet. Ennek azonban már 10 éve, ami alatt büfésből pultos, majd pedig üzletvezető pozícióba lépett elő a GNOCCO Residence falain belül. Andi megtapasztalta, hogy milyen, amikor tehetetlen az ember, így összes erejével igyekszik hasznosan tölteni és megbecsülni a munkaórákat. Minden napjában van kihívás, ami kifejezetten izgalmassá teszi a pozícióját. Munkaidejét változatosan tölti, hiszen a rendelések, a papírmunka, az étlapok összeállítása és a kasszázás is a munkájának a részét képezik.

 

Érdekesség Andiról, hogy bár a gasztronómia alapvetően is közel áll hozzá, önmagát nagyon válogatósnak vallja. Kevés olyan étel van, amit igazán jóízzel fogyaszt el. Az általa második otthonának nevezett Residence Éttermen kívül töltött szabadidejét nagy, összetartó családjának és legfőképpen lányának, Hannának szenteli. Büszkén viszi őt táncversenyekre, vagy közös programokat szerveznek.

 

Ha szeretnél még több tartalmat látni, vagy olvasni a GNOCCO Éttermekről, kövess minket Instagramon és Facebookon. Nyitott pozícióink pedig az alábbi linkre kattintva érhetőek el: https://gnocco.hu/karrier/ Tartozz Te is egy fantasztikus csapathoz!