Skip to main content

Nem csak a felelősségük, a szívük is nagy azoknak az embereknek, akik mások kiszolgálására teszik fel az egész életüket. Legyen szó akár ápolókról, esküvőszervezőkről, óvónökről, vagy éppen séfekről, hisszük, hogy az ő odaadásuk embertársaik felé örök és megingathatatlan. Az utóbbiról legalábbis személyesen is meg vagyunk győződve, hiszen a Gnocco séfek nem csupán ételeket készítenek. Nem csak azért járnak dolgozni, mert a sorsukban ez volt megírva. Hivatásuk a törődés, lételemük a figyelem, tehetségük az alkotás és céljuk mások elkápráztatása az ételeken keresztül.

 

A Gnocconál dolgozni egyfelől szuper, hiszen egyéb éttermekkel ellentétben az ünnepnapok, a délután nagyrésze és az esték általában szabadok a munkavállalóknak. Azzal azonban számolnia kell annak, aki valamelyik Gnocco étterembe találja meg, hogy mit szeretne csinálni, hogy nagy eséllyel lehet a munkájának rabja. Persze a lehető legjobb értelemben.

 

Tálos Tamás, a Gnocco Krisztina Palace séfe is több szinten bizonyította ezt. Immár nem csak hogy két Gnocco étterem vendégeit látja el fantasztikus és minőséi ételekkel, az alkalmi catering felkérésekre is mindig szívesen mond igent. Legutóbb pedig egy gyönyörű tortakölteménnyel kedveskedett a Gnocco vezetőségének, amit a blogbejegyzés végén tekinthettek meg.

 

Tomihoz hasonlóan az éttermek másik alapköve, Csinto séf is gyakran mond igent olyan eseményekre, amelyekre catering, vagy helyszín igénye miatt keresik fel a Gnoccot. Legutóbb pédául az UTE évnyitó ünnepségére készített finomabbnál finomabb ételeket. Csinto egy csupaszív ember, munkájára mindig igényes, a Residence vendégei pedig képesek hosszú-hosszú sorokat is kivárni csak azért, hogy az ő ételeit fogyasszák hétköznaponta.

 

Ahogy Rudi bácsi mondaná, a séfek nem etetnek, táplálnak. A különbség pedig nem csupán a tudásban és a tapasztalatban rejlik. A kulcs a szeretet, amit a séfek az emberektől kapnak. És ha megkapják, nincs megállj. Elkápráztatnak kitartásukkal, odaadó munkájukkal és jószándékukkal.

 

Ha szeretnél friss tartalmakat és képeket látni a Gnocco séfek munkáiról, kövess minket Instagram oldalunkon!