Skip to main content

Különleges hely a Gnocco Corvin Sétány, és nem csak az ott kapható ínycsiklandozó ételek miatt. Az étkezde lelkét az emberek adják, akik odaadó munkájukkal szerethető, minőségi és barátságos éttermi légkört alakítottak ki. A szóban forgó étterem vezetőjéről, Edináról már készült egy blog, azonban a Gnocco Corvin Sétány vendégei által kedvelt séf eddig még megbújt a kulisszák mögött. No de rántsuk le a leplet arról, ki rejtőzik a konyha ajtaja mögött!

 

Nem is csoda, hogy még nem lehetett hallani felőle, hiszen jobban szeret a háttérben meghúzódni Fülöp István, a Budajenőről származó kétgyermekes családapa. Az konyhán Pistinek becézik, ahová ahogy ő mondja, egész gyerekkorában vágyott. Tudatosan is készült hivatására, a gyakorlásra a mai napig minden alkalmat megragad. Nem csak a Gnocco vendégeit kápráztatja el tudásával és tehetségével, otthon is ő a főszakács. Ami látszólag rendkívül sikeres volt, hiszen lánya is hasonló babérokra szeretne törni a jövőben. Pisti ugyan gyermekeire a legbüszkébb az életében, most egyik szeme mégis sír, a másik nevet. Mindamellett, hogy a végsőkig támogatja lánya döntését, félti is a szakmától. Hogy miért? Lássuk, milyen is az élet a konyhán!

Pisti szuper csapatot alkot a Gnocco Corvin Sétány dolgozóival. Ehhez az alapot Edinával való régi, szoros kapcsolata adta. Általa került a céghez is, ahol már lassan két éve dolgozik. Elmondása szerint a munkatársai mind nagyon segítőkészek, nincsen vita, vagy felemelt hangok. Szereti, hogy nyugodtan, kiszámíthatóan indul a napja és úgy is fejeződik be. Mindemellett pedig kreatív is lehet, hiszen a receptek teljes egészében az ő kezében vannak, amihez számos forrásból inspirálódik. Ez így egészen kereknek is hangzik és Pisti is úgy érzi, hogy a hobbija, a barkácsolás mellett munkája szuperül kiegyensúlyozza az életét. Azonban nehéz döntések, a szakmában való érvényesülés és a sokszor kemény munkanapok feladják majd lányának is a leckét. 

Hiába, Pisti munkásságának sikerét bizony sok tényező támasztja alá. A vendégek elégedett mosolya, kislányának választása és a sikeres csapat mind azt mutatják, hogy bár Pisti igen csak visszahúzódó, szerénykedésre semmi oka.

 

Ha kíváncsi vagy Pisti munkáira, látogass el a Corvin Sétányra és kövess minket Instagramon!