Skip to main content

Bizony megéri végigsétálni a sétányon a Nokia Skypark irodaházig, hiszen nem csak nagyszerű fogások, hanem roppant kedves légkör is fogadja azokat, akik nap mint nap a Gnocco Corvin Sétányt választják. Ezek az emberek egészen biztosan elgondolkoztak már azon, kié az a melegszívű mosoly, ami fogadja őket az étterem ajtaján betoppanva. A jókedv és pozitív energiák tulajdonosa nem más, mint Dede Edina, a szóban forgó étterem vezetője.

 

A mindig pörgős Edinának egészen kiskoráig nyúlnak vissza az emlékei a vendéglátással kapcsolatban. Négy lánytestvér egyikeként nem is csoda, hogy a boltos, éttermes és főzős játék során a vendéglátási ambíciói a felszínre törtek. Sátoraljaújhelyi lányként a borász szakma is közel állt a szívéhez, így kézenfekvő volt, hogy összekösse a kellemeset a hasznossal és annak is tanuljon. Azonban ahogy az szokott lenni, a terveket később az élet szőtte át. Az anyaság, majd a budapesti költözés tette lehetővé, hogy a borászatok helyett olyan területen próbálhassa ki magát, ahol igazán kiteljesedhet a karriere.

 

Több év üzletvezetés után Edina a 2020-ban döntött úgy, hogy munkahelyet váltana a vendéglátáson belül. Jelenkorunk legnagyobb kihívásainak időszakában, a Covid kellős közepén került a Gnocco éttermekhez. Ahová bár nem étterem vezetőnek jelentkezett, legnagyobb meglepetésére és szerencséjére mégis ezt hozta az élet. Most is kedves emlékként gondol vissza erre, hiszen életének egy fontos korszaka kezdődött el ekkor.

 

És mit jelent neki azóta a munkahelye?

Ahogy ő mondja, a Gnocco számára egyenlő a biztonsággal. Nem csak anyagilag, érzelmileg is sokat ad neki az étterem. Remek embereket ismert meg, akikkel nap mint nap együtt dolgozik. És ezek nem csak szavak. Edina szemén látszik, hogy valóban büszke arra, hogy az étteremhez saját ötleteivel és kisugárzásával rengeteget hozzáad a sikeres működéshez. Elmondása szerint bár minden napra jut egy újabb kihívás, nincs olyan, amivel a Corvin Sétány stabil, összetartó csapata ne birkózna meg. Bár eddig is minden munkájában meglátta a szépet, elmondása szerint felbecsülhetetlen szabad érzés az, hogy a Gnocconál nem kell idegeskednie. Minden nap nyugodtan, kiegyensúlyozottan kezdi az étteremben a napjait. Nincsenek konfliktusai, hiszen bármilyen irányú is egy adott probléma, azt mindig kedves, emberi szóval tudja kezelni, mert felé is ilyen a hozzáállás a Gnocco tulajdonosainak irányából.

 

Edina nem csak a felszínen pozitív. Belülről fakad az őszinte jókedve, amit rögtön rá is ragaszt arra, aki vele beszélget. Nyilvánvalóan neki is sok akadállyal kellett és kell is a mai napig szembenéznie, azonban történeteinek mesélése közben is lerí róla, hogy ő a világnak egy naposabb oldalát látja. Gyertek, térjetek be Ti is a Gnocco Corvin Sétányba és találkozzatok Edinával személyesen, majd fogyasszatok el egy igazán finom reggelit, vagy ebédet! Kövessetek minket Instagramon és Facebookon is!