Skip to main content
Blogbejegyzésünk megírása előtt több kérdést is feltettünk a Krisztina Palace Gnocco éttermében dolgozó Tálos Tamás séfünknek. Ő azonban üres szavakat tartalmazó válaszok helyett jobban preferálja, ha valóban megismerik az emberek. Így vele tartottunk, hogy megtapasztaljuk, milyen is Tomi és a konyhája.

 

Mi sem jellemezhetné jobban a kadarkúti séf szorgalmát és motivációját, mint az, hogy a hivatalos munkaideje előtt egy órával, 5:30-kor már nyitja is az étterem ajtaját. Elmondása alapján az embernek meg kell érnie ahhoz, hogy a munkából hivatás szülessen. Így volt ez nála is. Élete során nem mindig alakította ilyen tudatosan a karrierét, mind az elmúlt években. Tomi története egy igazi magyar, klasszikus sztori, hiszen a 90-es évek közepén kóstolt bele a vendéglátás örömeibe és kihívásaiba, méghozzá a Balaton partján. És ami másokat elriaszt a sok, embert próbáló munka miatt, az őt bizony beszippantotta. Mondhatni szerelembe ejtette, hiszen azóta is ennek a munkának a megszállottja. Persze most már egészen más színvonalon.

Tominak nem volt sok munkahelye, de mind nagyon meghatározó volt az életében. Dolgozott Ausztriában, rengeteg neves séftől tanult és tapasztalatot szerzett egy 3 michelin csillagot szerzett séf mellett is. Ennek ellenére példaképeiről kérdezve nem őket említette, hanem elragadó módon felesége kitartóságáról mesélt.

Érdekes, hogy Tomi eleinte az À La Carte éttermek világában próbálta ki magát, mégis több kihívást érez mostani munkájában. Nincs mókuskerék, éjt nappallá téve dolgozó, család nélkül eltöltött esték és a Gnocco-nál az ötleteinek csak a képzelete szab határt. Ennek mi is tanúi lehettünk, hiszen épp egy istenien hívogató vajtökös sajtos csirkemellet és egy újfajta mindenmentes desszertet fejlesztett tovább, aminek a Miracolo fantázianevet adták.

Tálos Tamás minden napja kihívás, de ránézve tisztán látszott, a munkája nem hat ki a magánéletére. Egy kiegyensúlyozott, csupaszív, humoros és mindenre nyitott ember állt a konyhában, akinek első a család, a munka a szenvedélye, mások minőségi kiszolgálása pedig az élete. Tomi ugyan nem tudott magáról “fun fact”-et mondani, egy mégis kiderült róla. Mi sem mutatja be jobban jellemét, mint az, hogy bár főzés szempontjából nem ismer lehetetlent, kedvenc ételéről kérdezve kicsit megtorpanva bár, de egyértelműen jelentette ki: “Anyu tökfőzelékét senki nem fogja ugyanúgy megcsinálni”.

Kövesd Te is nyomon Tálos Tamás munkáit közösségi média oldalainkon!