Skip to main content

Egy márka lett kék színeinek forrása, a Gnocco éttermeinek kakukktojása. Mire gondolt a költő? Természetesen a harmadik kerületben elhelyezkedő Gnocco Festo-ra, ami több szempontból is a szívünk csücske és naná, hogy a vendégeinké is! Éttermünk ugyan zárt rendszerben működik kizárólagosan a Festo dolgozóinak fenntartva, mi mégis szeretnénk megosztani a nagyvilággal, micsoda kincs nekünk a hely és az ott dolgozó szorgalmas munkaerő is, különös tekintettel Tomi séfre és Badics Bogira, az étteremvezetőre.

 

A blog főszerepét most az utóbbi kollégánk kapja, hiszen több, mint három éve már, hogy a Festo étterem falai között „húzza az igát”. Kizárólag szamárfülekkel, hiszen kifejezetten elégedett munkájával. Ahogy ő mondja, soha nem nézegette még az óráját a munkanap végét várva és ez sokat elmond arról, milyen jól érzi magát itt. Nincs két egyforma munkanapja, az élet és az üzletvezetés sokoldalú kihívásai, na meg persze a kollégák változatossá teszik a mindennapjait. Soha nem unatkozik, hiszen mire észbe kap, már vége is a napnak.

Na de ismerjük meg kicsit jobban Bogit! Ki ő és mit kell róla tudni? Bogi egy rendkívül jóindulatú, barátságos nő. Már egy telefonbeszegetésből is hallja az ember, hogy az üzletvezetésből fakadó hatalmát nem erővel, hanem az ész és emberség kombinációjával gyakorolja. Mint mondja, szabadidejét mindig igyekezett hasznosan eltölteni, már gimis korában is tudatosan, a vendéglátásban helyezkedett el. Soha nem érezte megterhelő munkának, legyen szó akár lángosok kenegetéséről, vagy a Festo étterem vezetéséről. Bogi hamar beleszokott a vendéglátás világába és a szabadidős tevékenységből életérzés lett. Látszik rajta, hogy azon kevés emberek egyike, akinek a munkája utolsó percében sem megterhelő egy vendéget kedvesen kiszolgálni, vagy kollégáit meghallgatni. Manapság a szabadidejét nem plusz munkával, hanem férjével, két kutyusával és barátaival igyekszik eltölteni.

A Gnocco Festo étterme két büfé kínálatát is kiszolgálja. Ezeknek az alapanyagaiért is Bogi felelős, aki a vezetői feladatokon kívül nem csak a napi papírmunkát látja el, hanem ha kell kasszázik és akár a konyhában is segít, ha arra van szükség. Elmondá

sa szerint többek között azért is szerencsés a munkahelyével, mert a Festonál és a Gnocconál is egyaránt megbecsülik. Bármikor, amikor munkán kívüli problémája adódik, a vezetőség helyén kezeli a szituációkat és nem mellesleg koronavírus alatt is tudott dolgozni.

A Festo csapat kemény magja évek óta együtt dolgozik, Bogi szerint a támogatás és egymás segítése magától értetődő az étteremben. Erre, mint mondja az év elején nagy szükség is volt, hiszen Rudi bácsi elvesztése étteremtől függetlenül minden Gnocco dolgozót megrázott. Azóta azonban Rudi tanácsait emlegetve őrzik emlékét az egykori séfnek.

Hajrá Bogi, Hajrá Festo csapat! Csak így tovább!